2009. július 25.

Múlt hét végén, amikor gyakorlatilag „legurultunk” Tardosra a Bánya-hegyről, valahogy olyan befejezetlennek éreztem aznapi túránkat minden fáradságunk ellenére. Az igazság az, hogy Ivánt sem kellett aztán sokat kapacitálnom, hogy ezt a napot szánjuk rá erre az alig 20 km hosszú menetre. Reggel hétkor aztán, Tardoson a faluból felnézve a Gerecse így köszöntött bennünket...

Felcaplattunk az erdészházhoz – ezt az utat múlt héten lefelé menetben majd egy óra alatt tettük meg – alig fél óra alatt, elvégeztük a kötelező és áhitattal teli bélyegzést, majd nekivágtunk aznapi örömködésünknek! Bánya-hegyet alig elhagyva, jobbra, a régi vasúti töltésen még látható, hogy hol volt a kisvasút hídja.

Ilyet látva egy kicsit mindig elszomorodom, meg persze egyúttal jókedvű is leszek. Elszomorodom, mert újra bebizonyosodik, hogy az ember alkotta „izék” nem örökérvényűek, függetlenül attól, hogy jó, vagy rossz célt szolgáltak. Meg aztán jókedvű leszek, mert látom, hogy a természet hogyan veszi vissza a sajátját tőlünk. A szomorúságom természetesen a velem született önzőségem miatt keletkezik, míg a jókedvem a határtalan csodálatom miatt van.

A töltéstől eltávolodva, a jelölt úton egyszer csak egy nagy ágkupacba botlottunk. Valami jómunkásember – feltételezem nem szándékosan – pont abba a nyiladékba gyüjtötte be a pár nappal azelőtti fanyesedékeket, ahol a Kék rátér egy erdei útra. Némi hezitálást követően (gondolva idősebb, meg jóval fiatalabb túratársainkra) megszabadítottuk az alig 30 cm széles ösvényt, attól a majd 5 m3 nyesedéktől. Megvolt az aznapi jócselekedetünk is!

Meg is kaptuk első jutalmunkatt érte! A Prímás-lejtőnél ezt a kilátást kaptuk a hegytől cserébe...

Jókedvvel értünk be az üdülő alá. Gyors stemplizés (a gumibélyegző igen csak leharcolt, a fém takarítására nem voltunk felkészülve), még rásasoltunk a Tűzköves-barlangra, aztán épp, ahogy elhagytuk az üdülőt, találtunk egy vadkan-wellness centrumot! Íme!

Pocsolya, vakarófa! Kell ennél több egy tisztálkodni vágyó erdőlakónak?

Pillanatoknak tűnt elérni a pusztamaróti tisztást. Jelentem, a begyógyult láda a helyén, s mi több, a bélyegzőn nyoma sem volt fenyőgyantának!

Az emlékművel szemközti fedett pihenő mellett, valami jószagú főtt, fiatalok bömböltettek valami duc-duc zenét, s az ifjúsági tábor felől is csoportos sikongatások voltak hallhatóak. Nekünk ennyi épp elég volt, indultunk is tovább a Vaskapu irányába.

S lám a Vaskapu előtt újabb felejthetetlen „első-élményben” lett részünk a Nagy Kéken. Átgyalogoltunk az első vadakra kifejlesztett légyfüggönyön...
Tök komolyan mondom: Mi nem ijedtünk meg!

S itt bent, valami gyönyörű dolgot vettünk észre! Egészen a következő ilyen kapuig, az úton (de csak az úton!) kék virágok mentén gyalogoltunk. Hagyományos jel sehol, hisz tölünk jobbra és balra is tarvágás, viszont az úton, de csak az úton ott virított a kék virág. Egy kicsit meg is szeppentünk.

Mikor beértünk Péliföldszentkeresztre zsoltáréneket hallottunk! Felmentünk a templom mögé, letelepedtünk a ládika melletti padra és épp a füzet dokumentációját végeztük, amikor egy lelkes asszonycsapat közvetlenül mellettünk újra énekelni kezdett. Nagyon jó volt hallgatni őket. Itt még megismerkedtünk egy végtelenül vékony kutymorgóval is, aki alig három perc alatt elaludt a lábunk mellett, aztán fel a Dönciket a hátunkra, s irány tovább.

A templomtól alig 50 méterre található Máriakút vize iható! Ne feledjétek el feltölteni itt a készleteket, bármelyik irányba is mentek tovább!

Nekiestünk az aznapi utolsó előtti távnak, megirányoztuk Öreg-követ, a Jankovich-barlangot!




A barlanghoz felérve három túratárssal találkoztunk, akik ott töltötték a hétvégéjüket. Mit tagadjam, irigy voltam rájuk! Hogy miért? Hát tessék, nézzétek! Ezt kapja az, aki fellépcsőzik az Öreg-kőre!

Isten nagyon jó kedvében lehetett, amikor ezt a helyet teremtette!

Mi is csak csendben álltunk lélegzet visszafolytva. Na jó, álltunk volna, ha nem lihegünk...
Az viszont biztos, hogy mindeketten megkaptuk az aznapi jutalmunkat!

Talán a látvány hatása miatt, de robot módjára, alig pár szót váltva egymással tettük meg a Mogyorósbányáig tartó szakaszt. A Kakukk söröző megint zárva volt! Azt hiszem, egyszer majd csak azért jövök el ide újra, hogy egy hűs sört ihassak!

Mi azért nem estünk kétségbe!
Íme a már „szokásos” bizonyíték, hogy ittunk az egészségetekre!

Hát kérem, így telt el a napunk! A jócselekedettől, a jutalmunkig, jutalmainkig...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.