2009. augusztus 3.

Szóval Szelestén nagyon rendes emberek élnek!

A helyi Kék-Túra Kemping az önkormányzat kezelésében van, s mi – rendes túrázókhoz híven – ott szálltunk meg! Ha oda vet a jó sors benneteket a túra során, előtte ne feledjétek el felhívni a helyi önkormányzatot, s bejelentkezni!

Ébredés után a kempingből levezető úton egy fejfába botlottunk. Biztos jó ember lehetett aki itt balesetben meghalt, de a rendszámon elhelyezett, bizalmat és rutint feltételező tábla ellenére ez mégis csak egy fejfa, ami újra azt bizonyítja, hogy nincsen tökéletes tudás, vagy ha van, akkor azt mindig kiolthatja egy másik, tökéletlen...

A reggeli kávét a falubeli Anita presszóban ejtettük meg pecsételés közben. Meg aztán némi hezitálást követően lecsúszott egy aprócska pálinka is, amit abból a megfontolásból vettünk magunkhoz, hogy miért ne...

Szelestéről kiérve a csodálatos reggeli ég köszöntött bennünket. Persze tudakoltuk mindenhol az időjárás előrejelzéseket, s mivel e napra heves viharokat jósolt mindenki, mi egy picit el is ámultunk, no meg kétkedve morfondíroztunk a vihar lehetőségén.

A Lőrinci-erdőt elérve, aztán találkoztunk egy erdei siklóval. A napszaknak megfelelően köszöntöttük, kedvesen érdeklődtünk hogyléte felől, de ő csak csendben öltögette ránk a nyelvét. Nagy szerencséje volt velünk, mert más, hevesebb vérmérsékletű járókelővel történő találkozásakor ilyen vérforraló szemtelenség esetén tetlegességig is fajulhatott volna a beszélgetés...

Aztán Iván – több percnyi csend után – előállt, a történelembe „szelestei harckocsi elmélet” néven bevonult eszmefuttatásával, miszerint a Kék-Túra útvonala tulajdonképpen Magyarország harci gépjárműveinek titokban A pontból B pontba való, titkos felvonulási útvonala. Cáfolni nem tudtam, így aztán elfogadtam eme feltevést, amit aztán 88-as út szélén lévő tábla kétségtelenül bizonyított is!

Szóval itt a tábla, ami mindent megenged a kijelölt tűzrakóhely kivételével! A harckocsi ugye nem tűzrakóhely, tehát Iván elmélete bizonytott!

Szerintetek mekkora az esélye annak, hogy egy közel 100 m-es aszfaltúton való bandukoláskor, pont azon a 100 méteren találkoztok autós ismerőssel? Bizony! A szombathelyi barátunk, pont ott és pont akkor, abban a néhány percben hajtott el éppen. Hevesen dudált, lefékezett, kipattant a kocsiból, lefényképezett bennünket, röhögött egy jót, majd beszállt a kocsiba és nagy gázzal távozott! Talán ezt nevezik villámlátogatásnak...

Bögötön fröccsöt ittunk az egészségetekre! Meg az enyémre, meg Ivánéra, meg Hörpölinére, meg Tamáséra, aki lemaradt tőlünk, meg mindenkiére aki eszünkbe jutott! Már itt elhatároztuk, hogy Csényén kocsmát kell találnunk, mert ezt a meghitt pillanatot újra érezni akartuk!

Bögöt és Csénye között fadöntők bújnak meg a csalitosban! Ezt ők titokban akarják tartani, de nyugi, néhány élelmes erdőjáró – kihasználva a fadöntők olvasási hiányosságait – erre még épp időben figyelmeztet bennünket! Az élelmes erdőjárók a szúnyoginvázióról nem adtak írásos tájékoztatást, ezért Csénye előtt az ellenkező irányba haladó lelkes túracsapatot mi tájékoztattuk a kis vérszívók nagy arányú populációjáról! Ha erre jártok vigyázzatok, mert nem lehetünk ott mindig, hogy pontos információval segítsünk benneteket!

 Aztán Csényén fröccsöt ittunk az egészségetekre! Meg az enyémre, meg Ivánéra, Hörpölinére, meg Tamáséra, aki lemaradt tőlünk, s Bögöt és Csénye között megkapta a Hegylakó megtisztelő nevet, meg mindenkiére aki éppen eszünkbe jutott!

Jó dolog ez a túrázás, higyjétek el!

Délután háromra értünk el a sárvári rettentő szocreál stílusban épült állomásépülethez. Gyors pecsét, majd kocsmakeresés! Figyelem! A vasútállomás épületében található kocsma-vendéglő konyhája nagyon tuti!!! Megebédeltünk – hozzá természetesen fröccsöt ittunk az egészségetekre stb. -, majd elindultunk, hogy valami szálláshelyet keressünk.

Épp a vár előtt jártunk, amikor arra eszméltünk, hogy a várost bizony elfoglalták a fürdő-túristák! Először arra gondoltunk, hogy heves csatakiáltásokkal visszafoglaljuk, de aztán rájöttünk, hogy hasztalan lenne, mert folyamatos ember utánpótlásuk van, s ezen városbitorlók egytől-egyig hangosabbak nálunk, sőt mindenféle rettenetes harci eszközzel rendelkeznek (például: divat-strandpapucs, napszemcsi, sznob-álarc), amivel - valljuk meg! - szemben mi képtelenek vagyunk helytállni.

Délután öt óra volt. Ivánnal egymásra néztünk, majd egy közös bólintást követően kimondtuk a jelszót: - Irány Gérce!

Sietősre vettük a figurát két ok miatt! Az egyik az volt, hogy erős hirtelenséggel újra ránk tört a fröccs utáni vágy, a másik okot pedig a fejünk felett tornyosuló viharfelhő szolgáltatta!

Gérce előtt a „Bánya! Belépni Tilos!” feliratú táblát hagyjátok figyelmen kívül, ha arra jártok, ugyanis az a helyes út! Vihar? Mit nekünk szerencsés vándoroknak?

A gércei Kismackóba való érkezésünket követően 5 perccel lecsapott! Villám, dörgés, megnyíltak az ég csatornái, mi pedig boldogan ittuk a sóher-fröccsöt!

...az egészségetekre, meg az enyémre, meg Ivánéra, meg Hörpölinére, meg Tamáséra, ki egyébként Hegylakó, meg aztán mindenkiére, aki épp eszünkbe jutott...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.