2009. szeptember 6.

Zalaszántón a Szent Vendel Campingben ébredtünk! Tudom, ez még szót sem érdemelne, viszont mégis, mert eme szálláshely – ahol egyébként zimankós téli napon is meleg szobával fogadnak – megérdemli!

Tátkiában kávé, plusz a lassan elengedhetetlen reggeli kicsi pálinka, gyors bevásárlás a presszóval szemben lévő boltban, aztán nekiveselkedtünk...

Az igazság az, hogy mi „csaltunk”! Jó-jó, nem csaltunk, csak nem a hivatalos KÉK útvonalát választottuk, hanem mi Zalaszántóról kiérve a Nagy-séd hídja után nem jobbra, hanem balra indultunk a hivatalos KL útvonalán fel, a várhoz. Hát, mit mondjak? Kellemes reggeli ébresztő ez, viszont tényleg gyönyörű az erdő. A képen látható luxus vadászlest pedig, ha meglelitek erre felé, no, akkor biztosak lehettek abban, hogy bizony elkóricáltatok az erdőben...

A várhoz felérve egy gyors pólócsere, aztán a romok előtti tisztáson megreggeliztünk. No, ekkor már éreztem, hogy valami nem smakkol a bal térdemmel! Aztán induláskor, az első lefelé történő lépéseknél eltorzult arccal közöltem Ivánnal és Hegylakóval, hogy biza itt nagy gáz van, ugyanis az a fránya bal a lejtmenetet csak úgy volt hajlandó megtenni, ha teljesen nyújtva volt. Képzelhetitek! Előttünk volt még közel egy húszas...

Persze mi nem estünk kétségbe, pillanatokon belül eldöntöttük, hogy lesz, ami lesz, legrosszabb esetben késő este érünk el Keszthelyre. Gyógyulás gyanánt pedig Reziben a pecsét mellé sürgősen kértünk egy-egy sóher-fröccsöt, amit természetesen a Ti egyészségetekre fogyasztottunk el „orvosi rendelvényre”...

És persze Rezi lakosai annyira megörültek jöttünknek, hogy azonnal nagy szüreti mulatságot rendeztek tiszteletünkre, ami – mi mással is kezdődhetne? - hangos, vidám felvonulással indult, ahol a falu apraja és nagyja széles vigyorral köszöntött bennünket, ünnepelteket...

Mi kellő tisztelettel megköszöntük az irántunk való figyelmességüket, majd sajgó térdemre való hivatkozással elbúcsúztunk Rezi távozásunk miatt szomorkodó lakosaitól. Szívünkbe zártuk Öket, mi tagadás, s az útravalóul kapott pohár borral a kezünkben búcsút intettünk nekik a falu fölötti szőlőskertekből!

A Gyöngyösi-csárdánál már betyárul fájt a lábam, de megnyugtattam a többieket, hogy sem Vak Illés, sem Kökes Pista nem venné jó néven, ha melléjük telepdék hivatlanul. Tudjátok, ők itt nyugaszanak! Gyors pecsét, majd fröccs melletti pihi a csárdában és irány Hévíz!

Hévíz előtt, az erdőszélen még találkoztunk egy nagy, fehér tomporral is! Mi persze végtelenül kulturáltan, köszönés nélkül haladtunk el mellette. Nem hiába no, a szükség az nagy úr, s nemtől függetlenül facsarja az ember hólyagját. Ahogy kiértünk az erdőből az Árpád-kori kis templom fogadott bennünket, a templomtól pedig a Hévíz fölötti – nem tudom másképp nevezni – bor-sétány, amire már Hörpölin is felhívta figyelmünket. Sajnos itt már nem vehettünk magunkhoz gyógyfröccsöt, mivel este volán mögé kellett ülnünk, illetve jómagam attól is féltem, ha véletlenül letelepszem, akkor még hat ökörrel sem tudnának lábra állítani a többiek...

Hévizen gyors pecsét a buszvégállomáson üzemelő büfében, – az információs iroda csak 16:00-ig van nyitva – aztán a tó mellett végigcaplatva rátértünk a Hévíz és Keszthely közötti kerékpár útra.

No, ez a szakasz volt az, ami a térdemet kellően kikészítette a nap végére, hisz gyakorlatilag Hévíztől Keszthelyig csak aszfalt. A bibis bal térdemet meg ugye önkéntelenül is a jobb lábammal próbáltam tehermentsíteni, így aztán kezdett az is kellemesen sajogni. De nem, nem adtam fel, minden fájdalmam ellenére én igen is örömmel sétáltam végig a keszthelyi kastély parkján!

Este fél nyolcra értük el a vasútállomást! Gyors pecsét, majd méggyorsabb alku egy taxissal, hisz a következő busszal valamikor tíz óra magasságában értünk volna vissza Zalaszántóra, a bázishoz. Hazafelé menet pedig számva vettük, hogy mit nem sikarül aznap megnéznünk a térdem miatti erőteljes lassulásnak köszönhetően:

1. A Sztúpa melletti szentélyt, ahova még fel akartunk ugrani!

2. A zalaszántói vizimalmot...

3. No, meg a zalaszántói mézeskalács múzeumot is...

S, hogy miben maradtunk? Hát abban, hogy mindezeket legközelebb sasoljuk meg, mert egy Kék Hívő – szerintünk – hisz a LEGKÖZELEBBEN is...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.