Szedjünk kavicsot!
Az ember simán önző és ez a megállapítás - nagy valószínűséggel - egy cseppnyi magyarázatra sem szorul. Meg aztán az ember fia, talán génjeink miatt kemény gyüjtögető életmódot folytat! Biza! S én sem vagyok kivétel!
Töredelmesen bevallom, hogy jómagam kavicsokat, meg kisebb kődarabokat gyüjtögetek. Nem, nem holmi pénzzé tehető ásványokra gondoljatok, hanem a mezei, jártunkban-keltünkben lábunk alatt fellelhető, jelentéktelennek tűnő darabokra! Igen, ilyen kis semmitmondó darabokat gyüjtök, amelyek abban a pillanatban, hogy a kezembe kerülnek, számomra óriási jelentőséggel kezdenek bírni. Ugyanis attól a pillanattól kezdve azok a kődarabkák az én pillanataim - jó-, vagy épp rossz emlékeim - tárgyi kiteljesüléseivé válnak!
S, hogy mire jók e kövek?
Nekem segítenek. Emlékezni...

Így van ez a Kék-túránkon is. Minden nap, amikor végigmegyünk egy szakaszon, egy szimpatikus kis kavicsot begyüjtök, ráírom a dátumot, oszt be a gyüjteménybe!
Mire végigjárom (egyszer talán...) a Nagy Kéket, majd 55-60 darab kavicsom lesz!
S, hogy mi lesz, ha mind összejön?
Lehet, hogy főzök egy korrekt kis kő-levest...
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.