2008. augusztus 2.

Még előző este – a vacsora közben – megbeszéltük, hogy mi Ivánnal már reggel 7-kor indulni akarunk, Tamás meg majd ébred, amikor ébred, valahol utolér bennünket. Már most elárulom nektek, hogy ekkor találkoztunk Vele utoljára...

Kőszeg főterén, a Kék-fény elnevezésű vendéglátóipari egységben fogyasztottuk el a reggeli kávénkat! Mivel Szabó László – tudjátok, ő volt az azonos című műsor vezetője – nem volt ott, mi elkeseredésünkben fizettünk, majd ráérős caplatással kimentünk az állomásra, mert ugye, nehogy már kihagyjuk némi kis kitérő miatt a kötelező bélyegzést. A jegypénztárban ténykedő vasutas úr kedvesen, az igazolófüzet oldalszámának bemondásával kérte a füzetet és helyezett el benne egy szép, MÁV-os körbélyegző lenyomatot. Ekkor már tudtuk, hogy valami van a levegőben...
 

A várost elhagyva értünk ki az országhatárhoz. Már csak itthon vettem észre, hogy a kép jobb alsó sarkában látható betontuskó még évekkel ezelőtt álló határoszlop volt. (nézzétek meg Hörpölin honlapján a fotót!) Hogy kinek lehetett útban? Erre is rájöttem! Biztos egy medve-állatnak...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

No persze, mindazoknak, akik egy-egy határkövet nem tudnak felismerni, közvetlenül ott, ahol a Kék Út délnak fordul a határról, egy tábla is fennhangon hirdeti, hogy itt bizony ÁLLAMHATÁR húzódik. Azt már ne kérdezzétek, hogy mi van akkor, ha olvasni sem tud az éppen erre botorkáló! Akkor nagy valószínűséggel simán besétál Ausztriába, bár ma már ez nem nagy kunszt, s elárulom nektek büntetőjogi felelősségünk teljes tudatában, hogy mi bizony ennél a pontnál legalább 40 másodpercig disszidáltunk is egy keveset...
 

Következett az Alsó-erdei nyílegyenes út! Az ilyen hosszú, monoton utak nem igazán tartoznak a kedvenceim közé, így aztán Ivánnal hosszas találgatásba kezdtünk az egyenes, no meg az út ilyetén találkozásának miértjéről! A legkézenfekvőbb magyarázatnak a rejtett, erdei felszállópálya kínálkozott, aztán ennyiben is maradtunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S lám, igazunk lett! Az út végén – kimondottan repülőgépek részére kifejlesztett - „alacsonyan behajtani mindkét irányból tilos” KRESZ táblába botlottunk! Na, ne mondja senki nekünk, hogy egy ilyen tábla 6 m magasan nem a repülőgépek tájékoztatására szolgál...

Tömördön, az Aromaház kocsmaasztalánál agysejtjeink működésének elősegítése érdekében fejenként 1,5 liter sóher-fröccsel koccintottunk az egészségetekre! Az Aromaház pultos hölgye érti a csíziót! A megfáradt vándoroknak hagymás zsíros kenyeret készít kedves felkérés esetén!

 

Tömörd után aztán – Kincséd-pusztán – bebizonyosodott, hogy errefelé bizony járnak alacsonyan szálló repülőgépek, sőt, még az is, hogy az a bizonyos tiltó tábla nem véletlenül lett kihelyezve! Tessék, nézzétek! Ezt biztos egy alacsonyan szálló repülőgép tette ezzel a szerencsétlen gazdasági épülettel, majd utána – mivel repülögép roncsot nem találtunk a helyszínen – segítségnyújtás nélkül bekapcsolta az utánégetőt. Szerencsétlen Kincséd-pusztaiak meg most bottal üthetik a nyomát!

Kincséd után, szép augusztusi forróságban, kellemesen tikkadt állapotba lehet kerülni. Fogyott a víz rendesen. A Kincsédi-mezőn átvágó Kék Út kemény választás elé állítja a túrázókat. Vagy a susnyával teljesen benőtt, de helyenként árnyékot nyújtó utat választjátok, vagy az út melletti (épp akkor beszántott) megművelt területet, ahol nyakatokba kapjátok a rettentő erővel sugárzó napot. Mivel ottjártunkkor még szellő sem volt, mi bizony inkább a susnyát választottuk!

És e választásunk meghozta gyümölcsét, szó szerint, ugyanis a susnyában épp ekkor érett mindenféle édes, finom és kívánatos vadgyümölcs. Utat vágtunk a sűrűben, s közben fel-felnyúlva kétpofára zabáltuk az út finomságait.

 

Hogy az elfogyasztott gyümölcs mennyisége okozta-e, az alacsonyan szálló repülőgépek nyomai, vagy a hagyma a tömördi zsíroskenyéren nem tudjuk, de az biztos, hogy az Ablánci malomcsárda előtt a teljes vízkészletünk elfogyott. A csárda meg persze zárva, víz sehol, s mellette még halálosan fáradtak is voltunk. Nem volt mit tenni, felhívtam a szelestei falugondnokot – a Kék-Túra Kempinget ő nyitotta volna ki nekünk -, hogy bizony árulja el hogyan juthatunk el Szelestére, mert az oda vezető kellemes 10 km-t víz nélkül nem igazán akartuk bevállalni. A falugondnok autóval eljött értünk...

Aki Szelestére bármi rosszat mond, annak velem fog meggyűlni a baja! Igen, ott ennyire rendes emberek élnek!

 

Az biztos, hogy megyünk még Szelestére! Megyünk, mert ott hagytunk egy hiányzó láncszemet, jelesül az Ablánci malom – Szeleste szakaszt, ami még vár ránk...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://biglev.blog.hu/api/trackback/id/tr371311105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.