2009. augusztus 4.

Szóval a gércei Kismackót tényleg ki kellene nevezni a Kéket járók gyémántjának, de legkevesebb meg kellene adni neki a Túrázók Hálás Köszönete megtisztelő címet! Ha rajtam múlna, már küldeném is! Imádom Gércét!!!! Aki járt már ott, az tudja miről beszélek, aki meg tervezi az ne hagyja ki e helyet, tervezze oda a szállást, oszt majd megérti!

Az indulásunk elég kétségesnek tűnt, hisz az előző nap érkezett eső még reggel nyolckor nem akart alább hagyni! Épp regeliztünk Ivánnal, amikor megbeszéltük, hogy 10 óráig várunk, ha addig nem csendesedik, akkor a Szajki-tavak helyett itt pihenünk egy napot. Szerintem az esőfelelős ezt a kijelentésünket simán hallotta, mert ¾ 9-kor az eső elállt. Talán megesett rajtunk, rettentő eltökélt túrázókon a szíve...

Tényleg csak pár perces séta a Rózsáskerti-erdészház! Gyors pecsételés a kerítésnél, aztán már indultunk is tovább az út menti sírhoz.

A sír után újabb pár perces séta a Banya-fa, ahol egy kicsit elmorfondíroztunk...

Elmorfondíroztunk, ugyanis egyből a Chartographiás térképen lévő fotóhoz lapoztunk és bizony sajnálattal kellett konstatálnunk, hogy a Banya-fa már nem sokáig lesz látogatható, hisz az idő vas foga, a természeti erők, no meg az erdő rovarvilága elég rendesen leamortizálta a térképben található fotóhoz képest. Szóval tessék sietni, mert 4-6 év múlva a Banya-fa helyén csak egy tisztás, a tisztáson meg egy emléktábla lesz látható...

A tisztásról kilépve az útra megláttuk a fényt az alagút végén!

Ja igen, és még valami nagyon jó dolog történt e nap velünk végig az úton! Egész álló nap lógott az eső, hol eleredt, hol abbahagyta és kicsit kisütött a nap, de az érdekes inkább az volt, hogy csak akkor esett, amikor épp lombok alatt haladtunk, s ahogy kiértünk egy-egy nyílt területre azonnal ránk sütött a nap. No, erre mondja valaki, hogy nem szerencsés a Kéket járó!

Farkas-erdőnél aztán egy újabb „első élménnyel” találkoztunk! Pásztor az villannyal! Kampó ki – majd becsületesen vissza természetesen -, aztán beléptünk az villannyal pásztorozott területre...

A kijáratnál – ahol megismételtük a villanypásztor kiakasztását (Nem akadt ki ránk!) - lévő Avasi Tölgy szintén a Banya-fa sorsában osztozik. Dolgozik kérem a természet, dolgozik!

Meg aztán nyiladozik is! Eme kis bibést a Lajos-bükköknél kapta lencsevére Iván. Innen aztán heves értekezésbe fogtunk a kocsányos-, valamint a kocsánytalan tölgy közti különbségek ecsetelésével.

Káldon kocsma, a kocsmában fröccs, a fröccs mellett meg pecsételés a füzetbe! Káld után – a falu határában – meg leheveredtünk a fűbe és alaposan megebédeltünk hozott anyagból!





A Kis-Lánci-dűlőről nem sok jót hallottunk, igazi csalitosként jellemezte néhány már előttünk járt túrázó egészen a Tacskándi-erdőig tartó szakaszig. He-he! Épp akkor kaszálta le az erdei utat egy traktor! Így aztán az állig érő susnyával nem kellett megküzdenünk, viszont az előző napi vihar okozta víz- és sármennyiség kellemesen megbúvott a frissen levágott gaz alatt. Szóval vigyáztunk, nehogy kitörjön a bokánk...

Pereszteg előtt, a „Káldi úti dűlő” névre hallgató nyílegyenes szakaszon nem lehet eltévedni, de azért a biztonság kedvéért a lelekes jelfestő túratársak az út felénél lévő keresztnél megerősítettek bennünket abban, hogy jó úton járunk!

Peresztegen gyors fröccs és pecsételés a Tar (inkább kocsma, mint vendéglő) műintézményben, ahol a kedves pultos lány érdeklődésünkre szállás ügyben útba igazított! A templomot követően (egyébként ott is van szelencés OKT pecsét) egy kedves néninél szálltunk meg! El sem téveszthetitek, hisz a ház előtt ott virít egy Zimmer Feri felirat!

Este a Vadász Tanya (?) étteremben (8-as út Szombathely felé) vacsoráztunk, ahol egy igazi - Fábry Design Centerébe dobogós helyet kapna – vadász festménnyel találkoztunk! No, itt jöttünk rá, hogy a képrögzítő masinát a szálláson felejtettük, így aztán sem a fröccsöt nem tudjuk most nektek igazolni, sem a képet megmutatni, de azért megpróbálom leírni, hátha kedvet kaptok egyszer e vizuális gyönyör valós megtekintéséhez!

Háttérben hó borította hegycsúcsok, az egyiken gigászi gleccser! A gleccser egy hegyek közötti tavat táplál, a tó szélein mindenféle hegyi és nem hegyi növény, már ott, ahol épp nem éles szélű szikla szabdalja a képet szemlélő szemét. A tó túlpartján szarvascsorda alig kivehetően. Tulajdonképpen onnan jöttünk rá, hogy a sok apró pálcikaállat egyikének a fején csúzli ágas volt. A kép előterében szintén szarvascsorda – mi más is lehetne...- s a kép központi alakja, egy a tó közvetlen partján álló, igazi vezérbika olyan agancsszerkezettel, ami minden vadász álma. S mit csinál épp e jószág a képen? Hát kérem, a víz fölé hajol, testét megfeszíti, fejét felemeli, s láss csodát, felhőt büfög...

Mindezt ízleses képkeretben természetesen, hogy az épp arra járó Kék Hívő a vacsora elköltése közben kiokosodhasson a vadászok gyönyörű víziójának látványán keresztül vadászatból...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.