2009. augusztus 6.

Korán reggel ébredés, gyors reggeli, majd fel a háti motyókat, hisz egy majd 30 km-es táv várt ránk úgy, hogy Iván bokája ébredésünkre kellemesen feldagadt. Kilépve a camping kapuján aztán – az éjszakai buli üres üvegeinek gondos elkerülésével - elköszöntünk szállásunk cégérétől!

Végigcaplattunk a tavak mellett , majd be a Bögötei-erdőbe, ahol viszonylag gyorsan elértük az OKT-s füzetben is jelzett – ottjártunkkor az esőzés ellenére tök száraz – nagy dagonyát. Persze dagonyázó helyekkel sokkal találkoztunk, viszon nagy-nagy kívánságunk ellenére egész heti túránk során vadakkal alig, s mivel már tudtuk, hogy e nap lesz túránk utolsó napja e hiányunknak többször is hangot adtunk. S lám, kérésünk meghallgatásra talált, mert a bögötei út előtti erdős szakaszon több őz is utunkba keveredett!

A Kávás-kúti-erdőtől kezdve aztán jöttek a kerítések. Egy-egy átjárónál még felirat is kért bennünket, a kapuk – acélhálók – gondos visszahajtására, s mi ennek természetesen eleget tettünk. E szakaszt kevésbé jelzettnek minősítették sokan némely fórumon, így aztán most megnyugtathatok mindenkit ki arra tervezi mostanság a túra teljesítését, hogy a Kék jeleket jóravaló túratársak felújították. A szintén oly sokat emlegetett Öreg-erdei nagy susnyástól ne féljen senki, nem olyan veszélyes, bár főleg esőzés után egy picit valóban lelassít.

Ötvösnél nem mentünk el az állomásra, a Külső-erdőnél pecsételtünk! A Külső-erdrő után gyorsan kiértünk arra a fránya aszfaltos szakaszra. Pont a félúton van egy öreg fa, amin a jelzést felfedezve magunkra ismertünk!

Hát igen! A Kék Úton megyünk! Oly gyorsan, mint a csiga!

Aztán a gógánfai kanyar előtt letértünk a Mihályfalva felé vezető – innen már viszonylag jól kivehető a sümegi vár – árnyékmentes földútra, ahol egy-egy, a széltől rendesen megdőlt fával találkozhattok. Pont a fák megdőlése miatt kezdtünk el Ivánnal röhögve vizionálni arról, hogy milyen ciki lenne, ha ránk dőlne egy fa, amikor e beteljesült képzelettel találkoztunk...

Mit tagadjam? Mivel a szél egy kicsit feltámadt, mi csendben és vigyázva meggyorsítottuk lépteinket...

 

Kisvásárhely egy rettentő aranyos és szép falu! Se kocsma, se bolt ezen az alig 70 lakost számláló kis településen, de egyszerűen annyira gyönyörű, hogy az egyébként kihaltnak vélt faluban lévő haranglábnál (OKT pecsételőhely) hosszabb pihit tartottunk. És ekkor csoda történt!

Megjelent a faluban egy fagylaltos kocsi, trillázott, s két percen belül az addig teljesen kihalt utca megtelt a falu aprajával, s nagyjával! Azt alán mondanom sem kell, hogy ezt a lehetőséget mi sem hagytuk ki!

 

A falut elhagyva óriás-málnás fogadja a vándorokat! Ivánnal belevettetük magunkat a málnásba és jó medve-ember módjára faltuk az erdei finomságot!

A Sümeg előtti, hosszú, napégette aszfalt még hagyján! A forgalom miatt viszont tényleg kellő óvatossággal kell megtenni e távot, mert a belsőégéssel működő közlekedési eszközök esetenkén halálfélelmet generálnak az addig csendes erdőkben kóricálókban...

Beérve a sümegi állomásra gyors bélyegzés a kedves pénztárosnál, majd méggyorsabb kocsma keresés és már ittuk is jól megérdemelt sóher-fröcsünket! Természetesen Rátok emelve poharainkat!

 

Az éjszakát Iván zenész barátjánál töltöttük, köszönet neki érte! Este még beugrottunk a városba egy kellemes vacsorára, ahol már búzasört vedeltünk a pincér által felajánlott – a ház vendégeinek szánt – pálinkával és kellemsen elfáradva az elmúlt hét történéseit ecseteltük egymásnak...

Hat nap, öt éjszaka!

Velemtől Sümegig...

S, hogy egy cseppnyi hiányt se érezzetek, elkészítettem Nektek a túránk során tapasztalt sóher-fröccs fogyasztás árdiagrammját okulás képpen!

Higyjétek el nem kis munkával hoztuk létre eme adatbázist, hiszen fejenként e hat nap alatt majd 50 kg fröccs hiteles regisztrációját kellett elvégeznünk...

A bejegyzés trackback címe:

https://biglev.blog.hu/api/trackback/id/tr281325467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.