No igen, jó múltkor ígértem, hogy a Tátika lábánál tett vizuális felfedezéseink gyümölcseiből néhány szemet bedobok a virtuális kosaraitokba! Hát íme...

 

Ez az egyik kedvencem! Tulajdonképpen kár még magyarázni is, hisz a susnya és a gyorsaság közötti csekélyke összefüggést kár ecsetelni egy gyakorló túrázónak. Ellenben annak, aki még nem gyüjtött kellő erőt ahhoz, hogy meginduljon, talán ad némi lökést! Én nem tagadom, a susnya valahogy közel áll mostanság a szívemhez...

Ez az épület - elhagyatott királyi lak? - pedig a bázis. Itt – Tátika előtti elhagyatott erdészház – lehetett még egy utolsó levegőt vennem ahhoz, hogy lemerüljek abba a hihetetlen mesebéli világba, amit gyermekkoromban ismertem, de mostanra valahogy - talán valamilyen urbánus vírus miatt - gyakorlatilag elfeledtem...

Aki merült már élettel teli tenger mélyére, annak talán azonnal ismerős lenne e kép, hisz olyan, mint egy cseppnyi korall-telep. Pedig nem, ilyen kis apró gombácskák felett vitt az utunk, lépdeltünk felettük vigyázva és persze folyamatosan ámulva...

Ámulva és kapkodva a fejünket, mert olyan színpompával köszöntött bennünket az aljnövényzet, hogy az leírhatatlan! S, hogy a búvárkodást még ne hagyjuk abba, megpillantottuk az erdő csodaszép „kagylótelepét” is...

És persze jöttek a mesebeli hősök, mindenféle képtelen formájú szörnyek, tündérek és állatok! Itt példának okáért szembe találkoztunk a széles szájú, lappangó taplóval, aki csak morgott egyet ránk, majd álmosan tovább szundított...



És persze nem maradhatott el a mesebeli égig érő fa sem, amire mi nem mertünk fellépni, pedig még a mászást elősegítő lépcsőfokok is a rendelkezésünkre álltak! Hogy miért nem? Talán féltünk. Féltünk találkozni a felhők felett lakókkal...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Így aztán tovább indultunk, s újra, most egy hatalmasnak tűnő, agancs-korallal találkoztunk. Félve lépdeltünk, halkan, mert surrogást, majd egy apró kis puffanást hallottunk...

Nem, semmiféle „pitty” nem volt! És ne higyjetek a filmeknek se, mert semmiféle gülü-szemű idegen nem lépdelt körülöttünk. Csak úgy, simán belecsapódott egy UFO a mellettünk lévő tölgy törzsébe...


 

 

 

Mit tagadjam, egy pillanatra inunkba szállt bátorságunk, s mi a megbízható túrajeleket kezdtük keresni. Kerestük, de valahogy nem leltük, míg nem majd negyed órás bolyongásunk után végre megleltük a helyes utat. Vigyázzatok Ti is, ha arra jártok, mert fogy az út rendesen...














Aztán az utunk vége felé még találkoztunk néhány mérges medúzával, akik nem azért voltak mérgesek mert arra jártunk!

Nem biza! A medúzák azért voltak oly mérgesek, mert közéjük szállt egy csodaszép „pillangó” és az irigységtől majd megette őket a Fene...

És mi persze utunk közben a velünk esett csodát meséltük mindenkinek, de valahogy senki sem hitt nekünk! Elkeseredtünk. Pedig nem kellett volna, mert aznap este a zalaszántói Camping macskái megértőn végighallgatták csodálatos utunk minden részletét, s még a nyílvánvaló túlzásainkra is nagy-nagy figyelemmel bólogattak...

Ha a Tátika aljában jártok, ne feledjetek el köszönni a mesebeli világnak, mert ez a mesebeli világ valójában a valóság. És talán megértitek, hogy miért e kis elfogult beszámoló...

Szerző: biglev

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://biglev.blog.hu/api/trackback/id/tr51384586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vasuta 2013.02.02. 11:57:12

Szia! Nagyon szép a blogod! meg szeretném kérdezni, hogy az az erdészház, romos, amely a Tátikai túra bejegyzésnél van, hol található pontosan? Egy idős luc van előtte! Köszi/ Üdv., ifj. Vasuta Gábor vasutag.freeblog.hu/